Motorkérékpár (teljesítmény korlát nélkül) "A" kategória
Ahhoz, hogy valaki vezetői engedélyt szerezhessen, tanfolyamot kell végeznie és rendelkeznie kell közúti elsősegélynyújtó vizsgával.
Felvétel a járművezetői tanfolyamra:
Tanfolyamok meghirdetett időpontokban és helyszínen indulnak, de a jelentkezéseket folyamatosan is fogadjuk. Jelentkezni a Budapest 1195. Hofherr Albert utca 3. II. emelet 13. (Kispesti Irodaház)- ban vagy a külön meghirdetett helyszíneken és időben lehet. Előzetes egyeztetés és megfelelő létszám esetén kihelyezett tanfolyamot is indítunk.
Tanfolyamra való jelentkezés feltétele:
-
Magyar vagy Európai Uniós állampolgárság esetén lakcímkártya, más külföldi állampolgárság esetén legalább 180 napos, vagy azt meghaladó tartózkodási engedély.
-
betöltött 23 és fél éves életkor (A legalább két éve „A1” vagy „A2” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezőknek 20 és fél éves kor.)
-
az alapfokú iskolai végzettség meglétéről a jelentkezési lapon nyilatkozik,
-
kitöltött jelentkezési lap.
A felsorolt anyagokat az iskola ügyfélszolgálatán kell leadni a tanfolyam kezdetéig. Jelentkezési lapot az iskola ügyfélszolgálatán vagy az iskola munkatársától kérhet.
A „Jelentkezési lapot” és a rajta lévő nyilatkozatot nyomtatott betűkkel kell kitölteni! Személyi igazolványt a tanfolyami megbeszélés napján be kell mutatni.
Az elméleti tanfolyam:
Elvégezhető távoktatási formában INTERNETEN is.
Autósiskolánknál a tanfolyamok elméleti részét elvégezheti interneten vagy tanteremben. Kérjük, olvasgasson tovább weboldalunkon, ahol a különböző képzési részletek találhatók. Itt megnézheti az internetes tanfolam bemutatóját. edukresz.hu/
A tanfolyamot az Iskola tantermében vagy a külön meghirdetett helyszínen tartunk. A foglalkozásokat a tanfolyam elkezdését megelőző megbeszélésen egyeztetjük. Az elméleti oktatás során naponta egy foglalkozásban legfeljebb 4 tanítási óra tartható, melynek időtartama 45 perc/óra. Két tanítási óra után legalább 10 perc szünetet kell tartani.
Az elméleti tanfolyam célja hogy felkészítse Önt az elméleti vizsgára, és kellő ismeretet nyújtson az önálló gépjárművezetéshez.
Az előírt tantárgyak:
-
közlekedési ismeretek 12 óra
-
járművezetés elmélete 8 óra
-
szerkezeti és üzemeltetési ismeretek. 4 óra
Az „A1” vagy „A2” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezőknek az előző kresz vizsgától számított két éven belül nem kell elméleti vizsgát tenni.
A tantárgyak hallgatása alól felmentés nem adható, a hiányzásokat be kell pótolni, amire iskolánk külön foglalkozás keretében biztosít lehetőséget.
Elméleti tanfolyam díja: 20 000,- Ft
Elméleti vizsgára bocsátható, aki:
-
a tanfolyam elméleti részét elvégezte, az esetleges hiányzásait külön foglalkozáson pótolta,
-
és az első vizsgajelentésig az adott tanfolyam megkezdésétől számított kevesebb, mint kilenc hónap és nem több mint egy év telt el,
-
továbbá az aki tanfolyammentes vizsgát tehet,
-
megfelel a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi, valamint - írásbeli nyilatkozata alapján - a külön jogszabályban meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek, és
-
az előírt életkornál legfeljebb 3 hónappal fiatalabb
Az orvosi alkalmassági vizsgálatot igény esetén megszervezzük a tanfolyam helyszínére.
Az orvosi vizsgálat díja 7200,- Ft melyet az orvosnál kell fizetni.
Vizsgára az iskola jelenti, és közli Önnel annak időpontját!
Az elméleti számítógépes vizsga tesztkérdései tartalmazzák a „közlekedési alapismeretek”, a „járművezetés elmélete”, valamint a „szerkezeti és üzemeltetési ismeretek” kérdéseit.
A tesztkérdésekben 55 kérdés található. A válaszok pontértéke 75, amelyből a megfeleléshez minimum 65 pont megszerzése szükséges. A vizsga ideje 55 perc. A vizsga után közvetlenül megtörténik a kiértékelés.
Az elméleti alapvizsga és pótvizsga díja: 4 600,- Ft.
A sikertelen elméleti vizsgát követően a pénztár nyitvatartási idejében azonnal kérhető újabb vizsgaidőpont. Önálló jelentkezés esetén a vizsgadíjat a vizsga helyszínén készpénzben kell befizetni.
A tanfolyam kezdetétől számított kilenc hónapon belül el kell kezdeni a vizsgákat, amit egy éven belül sikeres KRESZ vizsgával kell befejezni. Egy év elteltével csak újabb tanfolyam elvégzésével folytatható a jogosítvány megszerzése.
Az elméleti pótvizsga díja: 4 600,- Ft.
Az elméleti vizsga helye:
1119, Budapest. Petzvál József utca 39. vagy
1194, Budapest. Vas Gereben utca 2-4.
Elsősegélynyújtó tanfolyam és vizsga:
Aki elsősegélynyújtó igazolványt már korábban szerzett, annak a vizsgát természetesen nem kell megismételnie. Az elsősegélynyújtó igazolvány bemutatása a vizsgaigazolás kiadásának és a vezetői engedély kiállításának feltétele. A tanfolyam elvégzése és a vizsga történhet a járművezetői tanfolyam előtt, alatt és utána is. A vizsgáztatást a Vöröskereszt végzi, melyről igazolást adnak. Mi is szervezünk ilyen tanfolyamokat, amire külön kell jelentkezni.
A vizsga díja: 7 900 Ft
Vezetési gyakorlat:
A járművezetés gyakorlása csak sikeres elméleti vizsga után kezdhető el. A sikeres elméleti vizsga után szíveskedjen az iskolában személyesen vagy telefonon jelentkezni, hogy gyakorlati oktatásra minél hamarabb beoszthassuk. A kezdés időpontja elsősorban a sikeres elméleti vizsgától függ, de befolyásolja az is hogy az Ön által választott oktató a nála lévő tanulókat mikor vizsgáztatja, mikortól tud Önnel foglalkozni.
Iskolánkban Kawasaki ER6 tipusú motorkerékpáron történik az oktatás.
A gyakorlati vezetésre bármely munkanap (szükség esetén szombat is) választható a szakoktatóval történt egyeztetés után. A gyakorlati vezetés váltási helye egyéni egyeztetés alapján történik. Ha bármilyen okból a megbeszélt időpontban a gyakorlati oktatáson nem tud megjelenni, akkor azt 48 órával korábban köteles az oktatójával közölni, hogy ne számítson Önre. Ha a vezetési gyakorlaton nem jelenik meg, az elmaradt órát külön díjért be kell pótolnia.
A vezetési gyakorlat tanulása tanpályán kezdődik és a járműkezelési vizsgán dől el, hogy mikortól vehetnek részt a forgalomba. A járműkezelési vizsgán, először a biztonsági ellenőrzési feladatokat, majd a kezelési és manőverezési feladatokat kell végrehajtania azon a járművön, amelyen az oktatás történt. A vizsgabiztos, a vizsga végén értékeli, és ismerteti, a vizsga eredményét melyet a vizsgázó a vizsgajegyzőkönyvön történő aláírásával igazol. E vizsga alól felmentés nem adható.
A vizsga helye:
1194 Budapest Hofherr Albert utca 109. tanpályája
A járműkezelési vizsga díja: 4700,- Ft
Mivel a tematika kötelezően előír országúti vezetést is, szíveskedjen ezt is figyelembe venni, hogy az oktatója a megfelelő időpontban tudja ezeket a foglalkozásokat beosztani. A gyakorlati vezetés utáni forgalmi vizsga csak a kötelező órák levezetése (26 óra) és a kötelező kilométer (390 km) teljesítése után kérhető. Oktatójának törekednie kell arra, hogy a kötelező vezetési óra alatt teljesítsék a kötelező kilométer mennyiségét, de ez természetesen nem csak rajta múlhat, Önnek is fel kell vállalnia az oktatója által támasztott követelményeket. Amennyiben az oktatás során nem sikerül a kötelező órák alatt levezetnie a kötelező km-t, akkor ezt pótórák vezetésével tudja teljesíteni.
A vezetési órák és pótórák óradíja: 5 000 Ft
A kötelező vezetés, a vizsgaórával együtt: 135 000 Ft
A fenti óraszám a vizsgára bocsátás feltételének minimális óraszáma, amelyhez a fentebb említett kötelező km mennyiség is párosul. A vezetési órák időtartama 50 perc, ami tartalmazza a feladat szabást a vezetést, a szükséges magyarázatot, és az óravégi értékelést is. A forgalmi vizsgára való érettség megállapítása az oktató feladata, kérjük, hogy vegye figyelembe véleményét, a forgalmi vizsgára jelentkezésnél. Mérlegelje, hogy a sikeres vizsga érdekében szüksége van-e pótórákra.
Forgalmi, (vezetési) vizsgatárgyból csak az bocsátható vizsgára, aki:
- az előírt 24. életévét betöltötte
- az elméleti tárgyból és járműkezelésből sikeresen vizsgázott,
- legalább a kötelezően előírt órákat vezetéssel töltötte, hiányzásait pótolta és a minimálisan előírt vezetési km-t teljesítette)
A forgalmi vizsga díja: 11 000,- Ft
A vizsgára az iskola jelenti be.
A forgalmi vizsga díjának befizetési határideje a vizsgajelentést megelőző nap, melyet oktatójánál vagy az iskolában tehet meg.
A forgalmi vizsga kezdetén nyilatkoznia kell, hogy a jármű biztonságos vezetésére alkalmas állapotban van, amit aláírásával hitelesít. A vizsga időtartama 50 perc. Az idevonatkozó követelményszintet részletesen a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelete tartalmazza.
A forgalmi vizsga indulási helye:
1194 Budapest Hofherr Albert utca 109. tanpálya
A vizsgán a tanulónak minden időpillanatban rendelkeznie kell a tantervben foglalt ismeretekkel, jártassággal és magatartással, hogy képes legyen:
- a forgalmi veszélyhelyzeteket felismerni és felmérni azok veszélyességének mértékét,
- megfelelő mértékben az irányítása alatt tartani a gépjárművet úgy, hogy ne okozzon veszélyes helyzeteket, illetve ilyen helyzetben megfelelően tudjon reagálni,
- a közúti közlekedés szabályait betartani, különösen azokat, amelyek célja a közúti balesetek megelőzése és a forgalom folyamatosságának fenntartása,
- a járműben minden jelentősebb műszaki meghibásodást észlelni, különösen azokat, amelyek biztonsági veszélyforrást jelentenek, és azokat megfelelő módon meg tudja javíttatni,
- számításba venni a vezetői magatartást befolyásoló minden tényezőt (pl. alkoholt, fáradtságot, gyenge látást stb.) annak érdekében, hogy megőrizze a biztonságos vezetéshez szükséges készségek teljes szintjét,
- a többiek iránti tiszteletadással elősegíteni valamennyi közúti közlekedő, különösen a leggyengébbek és a legvédtelenebbek biztonságát.
Sikeres forgalmi vizsga esetén a Közlekedési Felügyelőség három munkanap elteltével az Ön részére kiadja a vizsgaigazolást, ha a közúti járművezetők elsősegély-nyújtási ismeretek megszerzéséről szóló vöröskeresztes igazolványt és a 8 osztály befejezését igazoló iskolai bizonyítványát bemutatja és személyazonosságát igazolja.
A vezetői engedélyét, a közlekedésigazgatási hatóság (okmányiroda), a bemutatott vizsgaigazolása alapján készíti el.
Sikertelen forgalmi vizsga esetén a sikeres elméleti vizsgától számított két éven belül kell sikeres ismétlővizsgát tennie. (A sikeres közlekedési alapismeretek vizsga két évig érvényes.)
Ha a lehetséges két éven belül, ötszöri sikertelen vizsgát tesz forgalmi gyakorlatból, akkor Pályaalkalmassági vizsgálaton való részvételen megállapított alkalmasság esetén folytathatja forgalmi vizsgáit.
A jármű kategóriához tartozó összes vizsgát az első sikeres elméleti (KRESZ) vizsga időpontjától számított két éven belül kell befejeznie. Ennek lejárta után csak újabb tanfolyam elvégzésével lehet újból vizsgázni.
A részleteket illetve a gyakorlati vezetések óradíját legegyszerűbben az autósiskola ügyfélszolgálatán, ügyfélfogadási időben tudja befizetni. Amennyiben erre nincs lehetősége, illetve nem tud befáradni ügyfélfogadási idő alatt az iskolába, akkor az autósiskola folyószámlájára történő készpénzbefizetéssel, illetve átutalással az OTP 11742094-20187352-00000000 számú számlaszámunkra is lehet a tandíjakat befizetni. Ilyenkor a közleménybe MINDENKÉPP írja be a résztvevő nevét és a kategóriát. A gyakorlati vezetés tandíját részletekben is megfizetheti, de ebben az esetben figyelembe kell vennie, hogy csak az előre befizetett órákat vezetheti le.
Mivel a sikeres elméleti vizsga után két év áll rendelkezésére a sikeres forgalmi vizsgáig, ezért kisebb részletekben is lehetősége van fizetni az órákat, amelyeket éppen szándékában áll levezetni. Az iskolánk az előzőekben közölt módon, a Közlekedési Felügyelőséget illető járművezetői vizsgadíjakat is beszedi és az Ön megbízottjaként a Vizsgabizottságon befizeti.
A meghirdetett tandíj az esetleges üzemeltetési költségek változásának mértéke szerint módosulhat.
Abban az esetben, ha a képzését más autósiskolában szeretné folytatni, „Képzési Igazolást” kell kérnie. Az igazolást iskolánk ügyfélszolgálatánál kérheti. A kiadott igazolás bemutatásával Magyarország bármely arra jogosult képző-szervénél folytathatja tanfolyamát, az igazolt óraszámainak figyelembevételével.
Az elméleti tanfolyam óraszámai és díjai:
Tantárgy |
Alaptanf. |
Elmélet összesen |
24 óra |
Közlekedési ismeretek |
12 óra |
Járművezetés elmélete |
8 óra |
Szerkezeti és üz. ism. |
4 óra |
Hiányzás miatti pótfoglalkozás |
1000 Ft/óra |
Elméleti tandíjrész |
20 000,- Ft |
A gyakorlati vezetés minimális óraszámai és díja:
A vezetés óra díja: 5 000,- Ft/óra
Tantárgy |
Alaptanf. |
Alapórák |
10 óra |
Forgalom/városi vezetés |
11 óra |
Forgalom/országúti vezetés |
5 óra |
Forgalom/éjszakai vezetés |
--- |
Forgalom/vizsga |
1 óra |
Pótórák |
nincs előírás |
Összesen pótóra nélkül |
27 óra |
A vezetési gyakorlatok időpontját az oktató és a tanuló egybehangzó megbeszélése alapján állapítják meg, szükség esetén legalább egy hétre előre. Amennyiben a megbeszélt időpont(ok) valamely ok miatt nem felel(nek) meg a tanulónak, úgy előtte 48 órával, vagy annál korábbi időpontban van lehetősége lemondani az oktatónál az óráit, ellenkező esetben a meghiúsult foglalkozások költségei a tanulót terhelik.
Oktatója törekedni fog arra, hogy a megbeszélt időpontok ne változzanak. Amennyiben ez mégis megtörténne, akkor neki is kötelessége a változás tudomására jutásakor azonnal értesíteni tanulóit. Történhet olyan eset, amikor a vezetési óra megkezdése előtti napon vagy csak pár órával az óra kezdete előtt jut tudomására a dolog, pl. oktatójármű meghibásodása esetén. Ekkor természetesen csak az előző napon vagy pár órával a tervezett vezetési óra előtt tud jelezni Ön felé, amiért elnézését kérjük.
A képzés felügyeletét ellátó szervezet:
Budapest Főváros Kormányhivatala
III. Kerületi Hivatala
Cím: 1119 Budapest, Petzvál József utca 39.
Levélcím: 1300, Budapest Pf. 91.